Elena & Damon

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Elena szobája kifejezetten kedvemre való hely, és ezt most nem csak azért mondom, mert ELENA szobája – az nyilván plusz pontnak számít, hogy általában Miss Gilbert is a szobájában szokott tartózkodni –, hanem mert kedvező fekvésű, kellemesen süt be a nap reggelente, és nem mellesleg a szobában lévő ágy is kifejezetten kényelmesnek mondható. Hogy ezt honnan tudom? Onnan, hogy éppen rajta fekszem. Nem, nem kell semmi mocskos dologra gondolni egyből. Most kivételesen nem csináltam semmi rosszat, Elena békésen szunyókál mellettem. Ez sem hangzik valami biztatóan, mi?
Bárhogy is hangzik, rossz az, aki rosszra gondol. Igazából neki fogalma sincs arról, hogy itt vagyok, csak az én jó szokásom ez újabban, hogy besurranok az ablakán, aztán megzavarom az adott tevékenységében, bármi is legyen az. Jelen pillanatban éppen alszik, de ebben aztán igazán nem akarom megzavarni, így gondoltam, hogy szépen letelepedek mellé az ágyra, és türelmesen megvárom, míg felébred. Véleményem szerint ennek Stefan nem igen örülne, ha tudná. De amiről nem tud, az ugyebár nem fáj neki. Na meg különben sincs semmi hátsó szándékom, csupán meglátogattam egy kedves barátomat. A stílusomat meg már úgyis mindenki megszokta, hogy nem szeretek az ajtón át közlekedni. Amúgy sem bírnak annyira a ház lakói, így jobb is, ha nem tudnak az én kis látogatásomról.
Megállapítom, hogy Elena kísértetiesen hasonlít Katherine-re, még így álmában is. Szerencsére csak kinézetre olyanok, mint két tojás, a személyiségük teljesen különböző; míg Katherine leginkább egy pszichopatára hajaz, Elena teljesen normális. Még velem is. Pedig én aztán megérem a pénzemet, sokan mondták már. Bizony, Elenának helyén van a szíve, és nem mellesleg a kedvessége is határtalan. Valaha ilyennek hittem a pszicho-királynőt is, azonban vele kapcsolatban meglehetősen tévedtem. Remélem, hogy Elenában sosem kell csalódnom, na nem mintha ez bármit is számítana. Elvégre az öcsém barátnője, nem velem kéne, hogy kedves legyen. De ő mindenkivel kedves, mindenkivel törődik. Mert ez ő. Ilyen Elena. És én ezért szeretem őt, noha ezt a tényt még mindig félek bevallani magamnak. Nem hogy Stefannak! Bár szerintem sejti, ahogy Elena is, meg úgy mindenki ebben a nyamvadt kis városban.
Stefan, Stefan… Szeretlek, öcskös, de igazságtalanság, hogy akkor Katherine szíve volt a tiéd, most pedig Elenáé. Én megint a kispadra kerültem. De hát ezért vagyok Mystic Falls-ban, mert valakinek ezt a szerepet is el kell vállalnia. És ki más tölthetné be jobban a gonosz szerepét, mint én?
- ’Reggelt, Csipkerózsika! – üdvözlöm kaján vigyorral a képemen, amint észreveszem, hogy ébredezik. Nem kizárt, hogy melegebb éghajlatra fog küldeni, amiért álmában meglestem, de hát már megszokhatta volna, hogy állandóan felbukkanok a szobájában váratlanul. Én nem vagyok ám olyan illedelmes, mint az öcsém, ezt senki se felejtse el.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Amíg Csipkerózsika békésen szunyókál, addig bőven van időm átgondolni az elmúlt napok történéseit. Elég eseménydús hét volt ez, ha engem kérdeztek. Ott kezdeném a történetet, hogy majdnem fűbe haraptam, csupán az öcsémnek és Elenának köszönhetem, hogy most életben vagyok.
Ezután hirtelen felindulásból megcsókoltam Elenát, amikor hazakísértem. Most jön csak a slusszpoén; kiderült, hogy nem Elenát csókoltam meg, hanem igazából Katherine-t. Pech. Legalábbis először így gondoltam, aztán elkezdtem reménykedni, hogy hátha miattam jött vissza Mystic Fallsba. Reményeim hamar elszálltak, miután a napokban meglátogatott a Salvatore birtokon, ahol aztán szépnek nem nevezhető módon közölte velem, hogy engem sosem szeretett, mindig is Stefan volt számára az első.
Ezután szokásos módon azt tettem, amihez a legjobban értek; önző módon csak magammal foglalkoztam, a sebeimet nyalogattam, és megállás nélkül vedeltem a whiskeyt. Egyedül arra az egy személyre nem gondoltam, akire kellett volna, aki joggal érdemelné meg a figyelmemet, hiszen egészen eddig ő is mindvégig mellettem állt, amikor szükségem volt valakire. Pontosan ez az, amiért Elena az öcsémmel jár és nem velem. Én nem érdemlem meg, mindig is tudtam ezt. Nem is akarok rá pályázni, mert én úgyis csak fájdalmat okoznék neki. De akkor miért nem tudok egyszerűen csak lelépni az életükből és itt hagyni mindent? Na, ez a nagy kérdés…
Elena pontosan úgy reagál a reggeli üdvözlésemre, ahogy gondoltam; konkrétan kipattan az ágyból. Jóízűen nevetek ezen a nem mindennapi attrakción, majd lazán megvonom a vállam.
- Csak kíváncsi voltam, hogy nem vágtál-e még eret magadon az elmúlt napok eseményei miatt – viccelődök, de közben azért ügyelek rá, hogy kellően komoly arcot vágjak. Ám lehet, hogy Elena most nem vevő az én groteszk vicceimre. Máskor sem nagyon szoktak neki tetszeni az efféle beszólásaim. Milyen kár!
Egyébként én már tegnap is eljöttem hozzá, csak akkor egyértelműen a tudtomra adta, hogy nem kíváncsi rám. Így gondoltam, adok neki egy kis időt, hogy össze tudja magát szedni. Adtam neki egy egész éjszakát, csak hogy lássátok, mennyire nagylelkű vagyok. Most hogy ilyen szépen kialudta magát, már minden bizonnyal friss és üde, és nem mellesleg szalonképes.
- Na de komolyan… Hogy vagy? – kérdezem meg kíváncsian. Tényleg aggódom Elena lelkiállapotáért, hiszen hirtelen túl sok minden zúdult a nyakába. Érthető, hogy nem akart belecsöppenni a természetfeletti világba, elvégre ki akar? Idővel megszokja az ember, de annak idején én is emberként akartam volna tovább élni, vagy meghalni, de semmiképpen sem akartam vámpírrá válni. Stefan erőltette rám ezt az életet, de ez egy hosszú sztori, és most különben sem rólam van szó, hanem Elenáról.