Klaus Mikaelson

Tárgy: Re: Klaus Mikaelson 2013-04-26, 05:27

elutasítva!
Kedves Niklaus,
nem vagyok az a háborgó fajta, de mielőtt elfogadnálak, szeretném, ha javítanál pár dolgot a szerepjáték példádban..
Először is, rengeteg helyesírási hibával találkoztam a történetedben. Ezeket legjobban a Word-ben tudod javítani, és kiküszöbölni.
Másodszor.. Egyszer jelen időben írod a mondataid, utána múltra váltasz. Kérlek, hogy csupán egyetlen egy időt használj a hozzászólás(ok)ban!
Harmadszor, ugyan semmiségnek tűnhet, de a karakter nevét is elírtad!
Negyedszer, átláthatóbb lenne, ha minimum egy enterrel jeleznéd a kezdődő párbeszédeket, de ki is emelheted őket vastagított, vagy dőlt betűvel.
Egyenlőre ennyit kellene javítanod, remélem nincs harag!
Sok sikert!

Vendég

Klaus Miakelson

Klaus. 1000+. Hibrid. Joseph Morgan.

Gyötör a kín a fájdalom, Silas megszúrt a fehér tölgyfa karóval. Nem hittem volna hogy ez engem megtud ölni de amint látszik haldoklok tőle.-Arghhh. Ordítok fel a fájdalomtól, gyorsan neki akartam menni a falnak hogy kitörjem a kezem és hát ha segítek valamit magamon de csak a fájdalom maradt meg. Térdre estem a fájdalom miatt. Néztem a tükör felé és nehézkesen felállva próbáltam felé menni. Nehézkes léptekkel értem oda a tükör felé fordulva, hogy lássam a sebet, hátra nyúlva próbáltam belemarni a sebbe hogy kipiszkáljam a szilánkokat. Sikertelenségemben kitörtem az egyik kezem melyben felordítottam majd lépteket hallottam, aki belépet a szerelmem volt Caroline. -Mi történt veled? Kérdezte meg tőlem elszörnyedve .-Silas. Nyögtem feléje miközben a falat támasztottam. -Rám támadott. Kezdtem bele a történetben, tudja mi történt velem. -Megszúrt a fehér tölgyfa karóval. Egy darabja még mindig bennem van. . A kitört kezemet még nem tudtam mozgatni ezért az egyik kezemmel eltoltam magam a faltól és elé estem a zongorának. –Úristen , Klaus az meg is ölhetett volna téged. . Mondta felém Caroline elszörnyedt arccal a szemembe nézve. Röhögtem hirtelen a szemébe és néztem a szemébe bele. –Egyértelműen úgy érzem, hogy haldoklom. Mosolyogtam rá összeszorult fogsorral hogy ne fájjon annyira a seb. Caroline végig pillantott rajtam és a keze közzé fogta az arcomat, meglepett a reakciója és ellágyultam a kezei közt, pár másodpercig csak néztük egymást majd megszólalt. -És bármennyire is szeretném végignézni a halálodat, még nem találtad meg a gyógyírt. Átjárta a testemet a düh. -Silas! Kiáltottam fel és ellöktem magam a kezei közül felborítva pár széket. O hátat fordítva lépet előre két lépést. Négykézláb néztem fel Silas-ra aki Caroline testét öltötte nagyra tátott szájjal a fájdalomtól figyeltem ott. -A múlt éjjel úgy néztem ki, mint Shane. Ma úgy mint Caroline és holnap kitudja. Mondta felém fordulva és nézett bele a szemembe sötéten. -Mutasd a valódi arcodat. Vágtam oda összeszorult áll kapoccsal a mondatot. -Miért tennék ilyet, ha bárhogy kinézhetek, akinek szeretném,ha látnál. Felelt a mondatomra és elindult felém, a lelkem összerezzent ahogy felém lépet, négy kézlábról felálltam térdre és néztem rá összerezzent pillantássokkal. -Ellenállj csak nekem, Klaus, de amíg nem hozod el a gyógyírt, megkeserítem az életedet. Erőteljesen mondta felém minden szavának súlya volt. Tudomás vető pillantást vetettem rá majd eltűnt a szobából én pedig visszaestem négykézlábra. Felállva a padlóról a zongora székéhez mentem és arra könyökölve közben küszködve a fájdalomtól magamba merengve néztem a semmibe. Még is hogy találhatnám meg a gyógyírt? tettem fel a kérdést magamban, ilyen állapotomban, nincs senki akit megbízhatnék vele, egyedül vagyok csak, magamra számíthatok de így nem bírok utána járni. -Megkaptam az 50 millió üzenetedet. Ajánlom, hogy élet halál kérdése legyen. Halottam meg e szavakat a süket házból és tisztult ki a látásom a gondolkodásom után. Caroline hangja volt, Silas újra visszajött a testében, hogy tovább kínozón engem. -Menj el. Mondtam süket szobába bele és tovább szorítottam a széket. -Klaus merre vagy? Apró lépteket hallottam ami felém jött majd előttem termet megint Silas és nézet rám ahogy a széket szorítom. -Veled meg mi történt? Kérdezte meg és közelebb lépet. Minden haragot ami bennem volt felé kiabáltam. -Több időre van szükségem, ne kísérts tovább! Teljesen leizzadtam a fájdalom és a szenvedés miatt, mérgesen néztem rá. -Hogy én kísértelek? Kérdezte meg tőlem. -Jelenleg 3 különböző báli bizottságot kellene működtetnem, te pedig folyton zaklatsz! Kiabált rám és felfogtam, hogy lehet o az igazi Caroline mert csak neki lehet fontosabb a bál meg a többi szösz mösz. Minden haragom elszállt és néztem fel a rám pillantó lányra. -Caroline. Mondtam ki a nevét. -Tényleg te vagy az? Kérdeztem meg reszkető izzadt testtel. Csak egy "mi bajom?" jellemző arcmozdulatot vetett felém de még mindig nem hittem el neki, hogy o az igazi. Jobbra balra néztem és nagy nehezen felhúztam magam a zongora székre és nekitámaszkodtam a zongorának mindezt fájdalomtól nyögve. -Bizonyítsd be. Nyögtem remegve feléje az arcába nézve. Caroline egy sóhajtás után belekezdett a mondókájába. -Oké Nem tudom, hogy ez a flörtölés valami új formája-e, de nagyon gáz és fontosabb dolgom is van. Hátat fordítva ment volna ki az ajtón a mondatai után. -Várj Kérlek. Próbáltam maradásra bírni Caroline-t.-Silas megszúrt a fehér tölgyfából készült karóval. Egy kis darabja még mindig bennem van. Felém fordulva hallgatta végig a problémámat amit nem nagyon hitte el nekem. -Miért támadna rád Silas? Kérdezte meg én rögtön adtam is a választ neki. -Nos, nem voltam abban a helyzetben, hogy kérdezősködjek. Annyit elárulhatok, hogy fájdalmaim vannak. így megértheted hogy miért téged hívtalak. Szaporán véve a levegőt meséltem el neki folyamatosan a padlót néztem miközben mondtam majd a mesém végén egy nagyot nyeltem. A reakciója csak annyi volt hogy felröhögött egyből az a gondolat ment végig rajtam, hogy ez megint Silas és így akar őrületbe kergetni. -Elüldözted Tylert a városból, megölted az édesanyját, és azt hiszed, hogy én vagyok az, akitől segítséget kell kérned? Ecsetelte a rossz dolgaimat amit tettem nem rég és ezek után van merszem segítséget kérnem tőle. -Ha én meghalok, te, Tyler, és az összes barátod meghal velem. Nem tudtam máshogyan rávenni, segítsen nekem így felhoztam ezeket a dolgokat mivel nélkülözhetetlen vagyok. Felém lépkedve bele egyezet, hogy segítsen nekem és elvegye a kínjaimat.
-Mit akarsz, mit tegyek? Kérdeztem meg tőlem gyorsan adtam meg a választ neki. -Nos elég egyszerű feladat. Ki kell vágnod belőlem a karót. Mutattam a földön lévő ollóra, azzal kell kivágnia belőlem a szilánkokat. Lehajolt érte és gyorsan felvette az ollót, én nehézkesen felkeltem a székről és oda támaszkodtam a zongorára, picit előredőlve, hogy jól lássa a sebet amin megalvadt a vérem is. Lassan belém nyomta az ollót nem kiabáltam inkább tűrtem valahogy a fájdalmat ahogy motoszkált. Erősen szorítva az állkapcsomat grimaszoltam a sok fájdalom miatt ami átjárta az egész testemet. -Úristen. Szólalt meg a csendből Caroline. -Neked van szíved. Felelte és erősebben meghúzta bennem az ollót. -Arghhh. Kiáltottam fel a fájdalomtól amit a testemben okozott. -Ó, tévedtem, ez csak egy véres borda. Viccelődöt a kínomon Caroline amit nem tűrtem szó nélkül hagyni. -Nos, örülök, hogy jót mulatsz a szenvedésemen. Válaszoltam felé, minden szónál éreztem az ollót a testemben ahogy motoszkál. -Esküszöm , hogy nincs itt semmi.Terelte el a témát gyorsan és tért rá arra a dologra,hogy nincs bennem semmi szilánk. -És ha azt hiszed, hogy szórakozom, örült vagy. Fortyant fel a hátam mögött és erősebben mozgatta bennem a pengéket. -12 boszorkányt öltél meg a barátod, Bonnie kedvéért. De értem még a kezed sem vagy hajlandó bepiszkolni. Azt hittem kezdünk barátok lenni. Felidegesített Caroline viselkedése, nem akarta volna jobban nézegetni bennem a szilánkot, jobban töltötte volna azzal az idejét, hogy Tyler iránt álmodozzon vagy a francos bál miatt aggódjon. Értem semmit se tenne meg, fáj érezni és tudni, hogy nem szeret viszont. -Nos, rosszul gondoltad. Egyszer csak belém martak a pengék és örült fájdalom szabadult fel bennem, ami kapcsán gyorsan elkezdtem ütni a zongorát a fájdalomtól. -Sajnálom. Sajnálom. Sajnálom. Kért háromszor is elnézést Caroline, ahogy belém engedte a pengéket. Nagyokat sóhajtott a tevékenysége után. -Tudod mit. -Arghhh. Felelte és gyorsan kitépte belőlem az ollót melyre reagálni csak ordítással tudtam fájdalomtól majd ki egyenesedtem ahogy végig ment rajtam. -Nem sajnálom. Megérdemled a szenvedést azok után, amiket tettél. Úgyhogy ma az én szabályaim szerint játszunk. Kell a segítségem? Engedd vissza Tylert a városban, és add a szavad, hogy nem fogod bántani. Fortyant fel a hátam mögött újra Caroline és kezdte megint a Tyler dolgát, megint a szokásos "engedjem vissza" ha nem szeretném Caroline-t Tyler szívét postán küldeném el neki és magam vinném el neki. Túl közel került a szívemhez ezért nem okozok neki soha fájdalmat szándékosan. Ledobta az ollót és leült a kanapéra, elkezdtem reszketni a fájdalomtól megint ezért muszáj volt valamit szorítanom ezért oda mentem gyorsan a kanapé szélére és néztem rá Caroline-ra közben szorítottam a kanapé szélét. Elönt a düh megint amiért olyan fontos Tyler neki és én semmit se jelentek neki ilyenkor egy világ omlik össze bennem. –Érzem, ahogy a szilánkok mozognak a szívem felé. Nyúltam a seb felé és belemartam. -Segíts. Kiabáltam fel a fájdalom miatt. Már nem bírom segítenie kell vagy meghalok most rögtön, ezt a fájdalmat nem bírom már, meredten néztem Caroline-ra és vártam a reakcióját. –Először add a szavad. Szólt felém a telefonbabrálása után, még az a rohadt telefon is fontosabb nálam. –És miből gondolod hogy nem szegem meg egyszerűen a szavam? Kérdeztem meg pokoli fájdalmak közt tole várva a válaszát még jobban belemartam a sebembe. –A barátom akarsz lenni? Nézet rám Caroline és kérdezte meg tőlem. -Barátság első lépése mutasd meg, hogy bízhatok benned. Céloz itt burkoltam Tylerre, hogy engedjem vissza a városba és éljenek ok boldogan. –Megmentettem az életed, kétszer. Kiabáltam felé nyomatosítva a szavaimat felé és a kínjaimat is. –Mert veszélybe sodortad, kétszer. Válaszolta vissza ugyan olyan erőteljesen nekem. –Miért nem tudsz egyszer tisztességes lenni? Kérdezte meg tőlem és némán fájdalmak közt merengtem előtte. –Mert Tyler Lockwood megakart ölni engem! Kiabáltam rá fel se fogva a szavait. –Mind megakartunk ölni. És te is megakartad ölni a legtöbbünket. Hogy gondolhatod, hogy megérdemled a barátságomat, mikor semmit sem tettél, hogy kiérdemeld? Állt fel és válaszolt vissza rám cinikus ingerültséggel, a cinikus válaszai nagyon felidegesített ezért felpattantam és gyorsan az arcába kerültem.–Nem fogom hagyni, hogy te, vagy bárki más irányítson engem! Kiáltottam rá szinte egy pici hiányzott, hogy tényleg beteljen a pohár. –Mi bajod van? Én nyitok feléd mindazok ellenére, amiket elkövettél és te mégis a saját utadba állsz. Istenem! Sajnállak téged. Betelt a pohár most tényleg ahogy az arcomba vágta ezeket és még hátat is fordított nekem. -Ne fordíts nekem hátat! Kiabáltam rá és nem figyeltem a fájdalomra csak Caroline-ra és a szavaira amit hozzám vágott. –Már évekkel ezelőtt hátat kellett volna fordítanom neked! Kiabálta bele a szavait megint az arcomba és meredten néztük egymást megint majd teljesen elmúlt a fájdalom amit éreztem egész idáig. –Elmúlt. Jelentettem ki a fájdalomra célozva. –Mi? Kérdezte meg Caroline. –A fájdalom elmúlt. Nyúltam hátra a sebhez és jutott az eszembe, nem is fájhatott igazán mivel hibrid vagyok. –Ó hiszen soha nem is fájt. Belemászott a fejembe Silas. Mutattam a fejemre és aztán megfogtam Caroline kicsi kezét. –Elterelted róla a figyelmemet. Te hoztál vissza Caroline. Mutattam oszinte köszönetet érte amit tett velem. Megszabadított a fájdalomtól a kíntól mely gyötört legszívesebben megcsókolnám. –Ha Silas képes elhitetni veled, hogy haldokolsz. Mit tudna tenni velünk? Nem tudtam választ adni neki a kérdésére, ő elindult a mosdóba én meg felvettem a pulóveremet. Közben felhívtam Rebekah-t a gyógyír miatt, majd átadta az én testvéremnek Elijah-nak a telefont melyben megállapodtunk, hogy nekem adja a gyógyírt csak teljesítsem a kéréseit. Caroline jött ki a fürdőből én meg elkaptam a derekát, amit o nem tudott hova tenni. –Köszönöm, hogy segítettél nekem. köszöntem meg neki segítségét és hogy eltudott viselni engem. –Nos ha bármi szükséged lenne bármi másra, ne hívj. Megkell szerveznem egy bált. Felelte nekem miközben nézegettem az arcát majd a törölközött gyengéden hozzám nyomta és elindult az ajtó felé. –Akkor barátok? Szóltam utána mire o felém fordult. –Megengeded, hogy Tyler visszajöjjön a városba? Arc mimikám választ adott a kérdésére, hogy nem lehet. Mire ő sarkon fordulva ment volna tovább. –Talán észrevetted. Nem forgatok fel mindent, hogy megtaláljam, ugye? Válaszoltam neki és mosolyogtam. Azzal elment én pedig a plafonra nézve mosolyogtam, hogy minden jó lett az este végére.

*hozott példány*

» Klaus Mikaelson ~ Az életed tönkre tevője..
» ł Care & Klaus ~ Az Első Találkozás..