Dante Vicious

Tárgy: Re: Dante Vicious 2013-04-25, 06:13

elfogadva!
Életem! Örülök, hogy megérkeztél! <3
Remekbe szabott, számomra karakterhű életrajzot olvashattam, pontosan ilyennek képzeltem el az én Dante-mat.
Tudod, hogy imádlak, és játszani is imádok veled, éppen ezért foglalózz, és hódítsd meg a játékteret! Velem. <3

Tárgy: Dante Vicious 2013-04-24, 03:16

DANTE VICIOUS

nincs becenév . 2866 . ősvámpír . david boreanaz

Ha megkérdeznéd, hogy hol születtem, és mikor mindkettőre ugyanazt válaszolnám. Hosszú történet. Az igazi születésemet, nem akkortól számolom, amikor világra jöttem, hanem az átváltozásom után. Szinte mindent attól számolok, ami előtte történt semmisnek veszek. Mintha meg sem történt volna. Most pedig megkérdeznéd, hogy mit értek átváltozás alatt, amire én nem kezdenék el egy hosszú történetet elmondani, azt mindketten unnánk. És egyébként sem szeretek minden jött mentett az életemmel traktálni, ezt, és még sok más dolgot is, megtartok magamnak. Viszont, ha jó kedvemben találsz - ami nem túl gyakran van -, akkor elmesélnék neked egy történetet az első vámpír születéséről és arról, hogyan nézte végig, ahogy az emberiség önmagát pusztítja. Ő maga pedig nem tett semmit, csak az árnyékban nevetett rajtuk. Ez a személy lennék én.

Spártában születtem, nevelkedtem, ott nőttem fel, és ott kaptam a kiképzést, ami egy egész életen át elkísért. Akkoriban még nem számoltuk úgy az időt, mint most, szóval csak tippelni tudok, hány éves lehetek, vagy, hogy mikor születtem pontosan. De az idő nem is számít annyira számomra, mivel halhatatlan vagyok, akár örökké is élhetek. Viszont, most arra akarok kitérni, hogyan is lettem az, aki. Kiskoromban mindig is a szabadságról ábrándoztam, mivel Spártában úgy neveltek, hogy csak nekik élhetek és a harcért, semmi többért. Én viszont többet akartam ennél. Nem sokat, de nem akartam az egész életemet úgy leélni, hogy nem is éltem igazából. Lázadhattam volna, de nem tettem, mert akkor a fejemet egy karon láthattam volna viszont. Sajnos tovább kellett így kínlódnom, addig a bizonyos napig. Hadjáratra küldtek minket ki, mert a perzsák át akarták venni az irányítást felettünk. Egyike vagyok azoknak, akik szeretnek harcolni, így engem előre raktak, hogy a többiek láthassák milyen könnyű is a vérontás, hogy milyen jó. A harc hevében nem vettem észre egy lándzsát, amit közvetlenül az oldalam felé röpítettek. A gazdája pontos célzó volt, mert két bordám közé szúródott és alig bírtam félrevonulni, hogy kihúzzam. Túl sok vért vesztettem, tudtam, hogy itt a vég, ahogy a bajtársaim is tudták, mert egyszerűen csak otthagytak segítség nélkül. Pedig tudták, hogy még élek. A csata végén, amit mi nyertünk meg mindenki elhagyta a füves pusztát és nem lehetett mást látni, csak hulla hegyeket és vér tócsákat. Én magam is hulla lettem volna, ha Nova a boszorkány meg nem talál előbb. Már félig holt voltam, amikor rám talált és valahogy kitűnt a halotti tömegből a fehér ruhájával, amit valahogy nem szennyezett be vér, sem kosz. Nem voltam teljesen tudatában, hogy mit művel, mert már nem voltam teljesen magamnál, de annyit még láttam, hogy egy tőrt ránt elő és belém szúrja. Én pedig még azt hittem, hogy segíteni akar, bár nem voltam messze az igazságtól.

Eltelhetett egy kis idő, aztán felébredtem, pedig halottnak kellett volna lennem. Egy faházban voltam, ami tele volt számomra ismeretlen jelekkel és talizmánokkal, amiket még sosem láttam azelőtt. Szabadulni akartam arról a rémséges helyről, mert bevallom megijesztettek azok az ismeretlen jelek, de mielőtt bármit is tehettem volna, megjelent a gyilkosom. Egy idegen nőt hozott be a házba és arra kényszerített, hogy igyak a véréből. Azt mondta, hogy ezzel megteremtődött az első démon, és nem vontam kétségbe a szavait. Másra sem szomjaztam, csak vérre és még több vérre. Hónapokig nem tudtam magamat kordában tartani, de Nova kitalált egy bűbájt, amivel szó szerint odaláncolt házhoz, hogy ne legyen velem több baj, mert máshogy képzelte el a teremtményét. Azt hitte, hogy majd szót fogadok neki és mindent parancsára ugrok. Rosszul hitte, mert végül én is lettem a veszte. Az érzelmeim felerősödtek, így a szabadság vágyam is. Amikor nem figyelt belészúrtam, azt a tőrt, amivel engem is megölt, így álltam bosszút. Már senki sem állt az utamba, senki sem mondta meg, hogy mit tehetek, vagy mit nem. Végre elkezdhettem élni, a magam furcsa, csendes gyilkos módomon.

» Kathy&&Dante